menu
Vasút a föld felett

A tervek szerint teljesen megújul a Kőbányát Lajosmizsével és Kecskeméttel összekötő 142-es vonal. Sok elképzelés született, de mostanra két reálisan kivitelezhető megoldás maradt. Ezeket mutatjuk be a következőkben. A fő kérdés az, hogy melyik veszi figyelembe a helyi lakosok, a vasút közelében élők igényeit. Ebben pedig jelentős eltérések vannak a tervek között.

A 142-es vasútvonal korszerűsítésével az állam az egykori Budapesti Fejlesztési Központot (BFK) bízta meg 2021-ben. A cél akár 120 km/órás sebességre alkalmas, Ócsáig kétvágányú, villamosított fővonal létrehozása.

A sebességnövekedés és a járatsűrűség növelése miatt elengedhetetlen a forgalmas szintbeni kereszteződések kiváltása – azaz hogy a közúti forgalom ne keresztezze a vasutat –, és komoly zajvédelmi létesítmények telepítése.

A tervezés fontos, és Pestszentimre számára különös jelentőségű szempontja a vasút településrészeket elvágó hatásának csökkentése.

A BFK azóta megszűnt, de a terveket elkészítette a Speciálterv és a RING Mérnöki Iroda konzorciuma. A 142-es vonal felújítása több helyszínen is érinti kerületünket.

Kispest vasútállomás környékének esetében kialakult az egyetértés az önkormányzat és a BFK között. A viták a Pestszentimrét keresztülszelő, Nagykőrösi úttal párhuzamos szakasz körül folynak.

Itt a BKF terve a jelenlegi, felszínen futó nyomvonal felújítása. Pestszentimre felső állomást áthelyezik kétszáz méterrel közelebb Pestszentimre állomáshoz, mellé parkolók és kerékpártárolók épülnek a Vasút utcában. Az Eke utcánál megszűnik a vasúti átjáró.

A jelenlegi sínpár mellé kerülne a második vágány, és a városrészt kettévágó vonalat zajvédő fallal választanák el a lakóházaktól. A zajvédő falak a Nagykőrösi út zaját is visszaverik a déli oldal házai felé, és nem is esztétikusak. A látványt csak tovább rontaná a városközpontban az oszlopsor és a felsővezeték is, és a vasút a házak között továbbra is a felszínen futna

Aluljáró, kisajátításokkal

A jelenlegi Nemes utcai átkelőt teljesen át akarják alakítani és egy bonyolult, nagy helyigényű, U alakú aluljárót építenének. Az aluljáró egy városi parkot fogna körbe, melyet azonban átszelne a Vasút utca.

Az aluljáró kialakításához a városközpont mindkét oldalán ki kellene sajátítani egy-egy teljes tömböt. Nagy gond, hogy a tervek szerint a Pestszentimre vasútállomáshoz épülő P+R parkolót nagyon nehezen, a szomszédos, lakóövezeti utcákon keresztül lehetne megközelíteni. Emellett Pestszentimre városközpontja egy aluljárós forgalmi csomóponttá változna.

Ön melyik tervváltozatot részesíti előnyben?

A polgármester és az önkormányzat meggyőződése, hogy a helyben élőket érintő ügyekről a helyben élőknek kell döntést hozniuk. Nem egyszerűen egy vasútvonalról, hanem az életünkről van szó. Ezért nem elfogadható, hogy ismét az itt lakók feje felett akarnak meghozni egy döntést. Mondja el véleményét!
Szavazok!


Copyright © 2024 Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata